Színház és méreg
Rodolf Sirera
Rodolf Sirera
MÁRKI (negédesen) Ugyan, dehogy, hová gondol… Félreértette a szavaimat. Nem
önt akarom próbára tenni, hanem a darabomat.
GABRIEL
(még mindig sértett hangon) Nem értem.
MÁRKI Már korábban említettem,
hogy ez a mű cseppet sem hasonlít azokra, amelyek a közízlés… korunk… dekadens
ízlése szerint íródtak. Jómagam... (habozik) többször is elolvastam... szobám
magányában... Még hangosan is felolvastam, de még az sem elegendő. Hallanom
kell, mégpedig kívülről... az ön szájából... az ön megformálásában... (A márki
elhúzza a függönyt, amely a háttérben álló árkádot takarja, és egyfajta apszis
tűnik elő, amelynek keskeny, rácsos ablakai vannak, de nincs ajtaja. A falak
nyers kőből vannak. Olyan mint egy középkori börtön “teátrális” díszlete. A
közepén, egyetlen berendezési tárgyként jókora, kőből faragott, támlás karosszék
áll, akár egy királyi trónus) Látja... Már elő is készítettem a megfelelő
színpadot...
GABRIEL De hát... én nem tudok... Nem tudok csak úgy
eljátszani valamit önnek... anélkül, hogy ismerném a művet... próbák nélkül…
Ahhoz előbb el kell olvasnom, meg kell próbálnom megérteni a cselekményt és a
szereplőket... (Minthogy a Márki nem válaszol, mert azzal van elfoglalva, hogy
meggyújtsa a színpad fényeit, Gabriel egyre feszélyezettebben odamegy a kis
színpadhoz) Legalább azt mondja el, miről szól… Nevezze meg a témát, az
alaphelyzetet, a cselekményt... valamit...
MÁRKI (nem hagy fel a
sürgölődéssel) Valóban úgy gondolja, hogy ez annyira fontos?… (Megáll,
megfordul, és odaáll Gabriel elé. Lágyabb hangon) Na jó, legyen… Szókratész
életének szabad feldolgozásáról van szó, Xenophón apológiája nyomán. De, hogy is
mondjam csak, maga a történet nem érdekel különösebben… Bárki másról is
megírhattam volna a darabot, bármely más szituációban, ha éppen az jutott volna
eszembe…
GABRIEL De hát Szókratész...
MÁRKI (lelép
a színpadról) Szókratész csupán ürügy, Gabriel barátom. Voltaképpen nem is az
életéről van szó… hanem a haláláról. A halála (megnyomja a szót) folyamata az,
amit meg akartam jeleníteni.
GABRIEL (némi
kétkedéssel) A halála? Tehát a lélektani tényező… A történelmi tények, amelyeket
valamennyien ismerünk...
MÁRKI (elégedetten) Úgy, ahogy mondja: amelyeket
valamennyien ismerünk. Márpedig ha ismerjük őket, akkor a legjobb nem is törődni
velük. (Elmosolyodik) Másrészt a lélektan... csak afféle filozófiai ködösítés...
Nem... Az egyetlen, amit nem tudunk Szókratészről, sem sok más személyiségről,
az éppen a halálával kapcsolatos. Annyit persze tudunk, hogy meghaltak... de azt
már nem, hogy hogyan, nem azt, hogy miért, hanem hogy hogyan, érti? Hogyan
történt a haláluk... A halálukról van szó... ismétlem, a haláluk folyamatáról...
Velük együtt meghalni... Nemcsak látni, hogyan halnak meg, hanem velük együtt
érezni a halált... a tulajdon halálunkat..
Modern katalán színház II, Budapest, Íbisz Könyvkiadó, 2001. pp. 97-99.
Traduït per Zsuzsanna Tomcsányi